2013. május 3., péntek

12.RÉSZ

                                                              *Emily szemszöge*
Csak azt szeretném kérdezni, hogy lennél-e a barátnőm? -ez a kérdés szíven ütött.
Tudod Niall , nagyon megkedveltelek és azt hiszem kezdek beléd szeretni. - mosolyogtam. - Úgyhogy igen. - nyögtem ki végül.
Niall megnyugodott. Egyre közeledett az arca az enyémhez és hirtelen megcsókolt.Nem tudom leírni milyen érzés volt, egyszerűen fantasztikus. Amikor elváltunk mélyen a szemembe nézett.
Szeretlek.- mondta én válaszként adtam neki egy puszit.
Nem megyünk haza? - kérdeztem mert őszintén egy kicsit fáztam. Niall meglátta , ahogy vacogok és ráterítette a hátamra a kabátját.
Köszönöm - mondtam és megcsókoltam. Felálltunk és kézen fogva mentünk oda az autóhoz. Gyorsan haza is értünk. A házban égtek a lámpák, gondolom a többiek itthon vannak. Niall udvariasan kinyitotta előttem az ajtót , még mindig fogtuk egymás kezét.
Megjöttünk! - üvöltött le a nappaliba. Ekkor minden szem ránk szegeződött.
Óóó.. Jól látom amit látok? - kérdezte egyszerre Pezz és Dani.
De jól ám. - válaszoltam nekik. A lányok odafutottak és úgy megöleltek, hogy alig kaptam levegőt.
Gratulálok haver! - mentek oda a fiúk a barátomhoz. Igen most már büszkén mondhatom ezt.
Hirtelen a hátam mögött köhécselést hallottam. Felnéztem és nem hittem a szememnek.
Eleanor! - sikítottam majd odafutottam hozzá. - Jaj de hiányoztál.
Te is nekem!
Mikor jöttél haza? Nem úgy volt , hogy még 3 napig bent kell lenned? - kérdeztem meglepődve.
Előbb hazaengedtek mert jók voltak az eredményeim. De ha kell vissza is mehetek.! - mondta viccesen.
Na nem itt maradsz. - mondtam és megint megöleltem.
Srácok én felmegyek átöltözni. - mondta. A lányok is feljöttek velem. Gyorsan felvettem egy kényelmes ruhát és elkezdtünk beszélgetni a lányokkal.
Na és milyen volt a randi? - kérdezte kíváncsian El.
Nagyon jó, Niall hihetetlenül kedves srác.- áradoztam a lányoknak. Még egy jó órát beszélgettünk, utána Dani berakott egy filmet. Csak arra emlékszem , hogy a film közepe fele voltunk utána elaludtam.
Reggel arra ébredtem , hogy Niall néz velem farkasszemet.
Úristen Niall , nagyon megijesztettél.
Neked is jó reggelt kicsim. - mondta majd megcsókolt. Mellettem a lányok is kezdtem ébredezni. Niall hirtelen felállt és kiment.
Őőő. na jó ez csak nekem volt fura? - kérdezte Dani meglepettem. Ahogy kimondta a fiúk beléptem óriási vízipisztolyokkal.
Meg ne próbáljátok! - parancsolt rájuk El.
Bocsi csajok. - Ekkor  egyszerre kezdtek el jönni felénk és tüzet nyitottak. A lányokkal gyorsan kifutottunk a szobából és kimentünk az udvarra.
Azt hiszem nem volt jó ötlet, hogy az udvarra jöttünk. - mondtam hirtelen. Mögöttünk ott volt a medence. Ekkor a fiúk kiléptem az udvarra. Niall oda futott hozzám és felemelt.
Meg ne próbált. - mondtam neki fenyegetően , ezen csak nevetett. Közben láttam , hogy a többi fiú is felveszi a barátnőjét. Hazz meg csak állt és nevetett. A fiúk egyszerre dobtak bele minket. Miután feljöttem a víz alól , oda mentem a part szélére Niall-höz.
Kicsim segítesz kihúzni. - mondtam neki mire ő bólintott egyet. Megfogta a kezem ám én egy erős rántással behúztam a vízbe. A fiúk csak röhögtek. Amikor Niall feljött a víz alól gonosz szemekkel nézett rám, mire én megcsókoltam.
Ne röhögjetek mert ti jöttök.- mondta Pezz a fiúknak. A lányokkal kiszálltunk és oda futottunk a hozzájuk Mivel Niall már a vízben volt és Harry-hez mentem. Hirtelen el akartak futni de mi visszarántottuk őket , így egyenesen a medencébe estek .
Úgy kellett.- mi csak röhögtünk és bementünk a házba. Gyorsan megtörölköztem , megszárítottam a hajam és felvettem egy másik ruhát. Miután kész voltam lementem a nappaliba Csak a fiúk voltak ott. Beültem Niall ölébe és elkezdtünk beszélgetni.
A ruhám:

Sziasztok hát ez  lett volna a 12.rész :) Remélem tetszett ! : ) 2 komi és jön a következő !! Nagyon szépen köszön a több mint 1000 oldalmegjelenítést!



2013. április 26., péntek

11.RÉSZ

Az út elég csendesen telt. Néha Niall dúdolgatott egy dalt. Nem nagyon hallottam a számaikat ezért nem volt ismerős.Hirtelen a kocsi megállt.
Megjöttünk. - mondta Niall mosolyogva.
Hű ez nagyon szép.- egy régi háznál voltunk és az ablakban gyertyák égtek. Körülöttünk rengeteg fa. Az erdő közepén lehettünk. Egy kicsit féltem , ezért szorosan Niall mellett sétáltam.
Udvariasan előreengedett és ahogy beléptem egy megterített asztal várt.
Ezt csak miattam ? - kérdeztem és hálám jeléül egy  puszit nyomtam az arcára.
Niall csak mosolygott. Leültünk az asztalhoz.
Jézusom mennyi kaja van? - kérdeztem kikerekedett szemekkel. Az asztal tele volt ennivalóval. - Te csináltad?
Félig meddig .. de Harry is segített benne. Remélem ízleni fog.- mondta Niall és már ettünk is.

                                                                *Perrie szemszöge*
Miután elment a mi kis szerelmes párunk , áthívtuk a fiúkat. Leültünk a nappaliba.
De Dani szerinted összejönnek? - kérdeztem.
Hát nagyon remélem ,annyira aranyosak lennének együtt. - válaszolt Dani.Pont amikor kimondta ezt a szót megérkeztek a fiúk.
Sziasztok.- köszöntek egyszerre.Zayn odajött és megcsókolt.
Na elmentek már? - kérdezte Liam.
Igen már egy ideje. Mit csináljunk?
Hát nem tudom. Elmehetnénk sétálni. Loki-t úgyis el kéne vinni. - ajánlotta Liam.
Rendben.Mindjárt jövünk. - mondtuk egyszerre Dani-val. Gyorsan fölfutottunk és átvettük a ruhánkat.
Perrie ruhája:
 Danielle ruhája:
Amikor leértünk Dani-val a nappaliba  a fiúk már útra készen álltak.  Liam már rákötötte Loki-ra a pórázt.
El is  indultunk , nagyon szép idő volt. Amikor a parkhoz értünk Liam elengedte Loki-t.  Leültünk a tópart
szélére és elkezdtünk beszélgetni.  Miközben  beszélgettünk  azon  nevettünk  ahogy  a  kiskutya kergeti a kacsákat.  Majdnem  el  is  fogott  egyet. MiveL  már  sötét  volt ,  úgy  gondoltuk  , hogy  elindulunk  haza. 

*Niall szemszöge*

Nagyon csinos volt Em abban a ruhában és úgy láttam a kaja is nagyon tetszett neki. Mikor végeztünk a vacsorával , kiültünk a  teraszra és  elkezdtünk beszélgetni.  Nagyon élveztem imádom ennek a lánynak a társaságát.

*Emily szemszöge* 

Niallel nagyon jól elbeszélgettem. Már vissza akartunk indulni a többiekhez , amikor Niall hirtelen megszólalt.
Em kérdezhetek valamit? - a tekintete nagyon komoly volt. Fogalmam sem volt , hogy mit szeretne kérdezni.
Persze ! Mit szeretnél? - kérdeztem tőle de már nem annyira volt ideges. Vett egy nagy levegőt és mondta. 
Csak azt , hogy...

Sziasztok ez lenne az úr rész ! :) Remélem tetszett.!  A következő két komi után jön :) Jó olvasást !



                                                                                             

2013. április 20., szombat

10.RÉSZ

Reggel arra ébredtem , hogy Niall ül az ágy szélén.
Jó reggelt. - mondtam.
Neked is , Hogy aludtál? - kérdezte mosolyogva.
Nagyon jól.Hány óra van?
Mindjárt 11. Nem vagy éhes? - kérdezte csillogó szemekkel.
De. Felöltözök és mehetünk.
Niall elment a fürdőbe én pedig gyorsan felöltöztem.
A ruhám:
Niall kész vagyok.- kopogtattam neki.
Megyek. - válaszolta.
Gyorsan ki is jött. Lementünk a konyhába. Senkit sem láttunk.
Hát ezek felszívódtak. Na mit kérsz enni? - kérdeztem tőle.
Rántottát.- mondta és leült a konyhaasztalra, pontosan velem szemben.Végig nézte amit csinálok.
Letettem elé és gyorsan be is falta.
Nagyon finom volt. Köszönöm. - hálálkodott.Pont fel akartam menni a szobába, amikor Niall vissza húzott.
Em, nem szeretnél eljönni velem ma este valahová? - kérdezte és közben elpirult.
Persze szívesen elmegyek. - mosolyogtam. Ahogy befejeztem a mondatot Harry ballagott le egy szál alsógatyában.
Jó reggelt Harry. - kómásan rám nézett.. Niall oda jött és a fülembe súgta.
Egy kicsit fura, de meg kell szoknod. - suttogta. Én csak mosolyogtam.
Niall nem vinnél be a kórházba El-hez? - kérdeztem tőle.
De szívesen.
Gyorsan el is indultunk. Odaértünk a kórházba Dani és Pezz pont bent voltak El-nél.
Sziasztok. - köszöntünk Niall-el.
Sziasztok. - mondták egyszerre a csajok.
Hogy vagy El? - kérdezte Niall.
Jól köszi.
Még egy óráig beszélgettünk aztán jött Louis . Dani-val és Pezz-el hazajöttünk. A fiúk ott maradtak.
Amikor hazaértünk senki se volt otthon.
Lányok mondanom kell valamit. - kezdtem bele.
Mi az ?
Ma este Niall-el vacsizni megyek. mondtam. A lányok ugráltak örömükben.
Megmondtam Dani. - kiáltott Pezz.
Mi? - kérdeztem furán.
Dani-val fogadtunk , hogy Niall mikor hív el randizni . És én nyertem.
Na jó de ilyet többet ne. Segítenétek ruhát választani ? - mosolyogtam a csajokra.   
Persze. Mikor jön érted Niall?
Hát azt mondta , hogy olyan 8 körül.
8 hiszen 2 óránk van addig. - lepődött meg Pezz.
De az bőven elég Pezz.
Dehogy elég. Na menj el fürdeni , mi addig kiválasztjuk a ruhát.
Gyorsan megfürödtem és megcsináltam a hajam . Elég sokáig voltam bent . mert amikor beértem a szobába akkor már csak 45 perc volt vissza.
Csak , hogy ideértél. Tessék itt a ruhád vedd fel. - mondta Pezz és egy gyönyörű ruhát adott a kezembe.
A ruhám:

Nagyon jól nézel ki Niall el lesz ájulva tőled - mondta Dani és megölelt.
Köszönöm csajok.
Lementem a nappaliba Niall már ott volt. Gondolom közben jöhetett meg amíg a ruhámat vettem.
Amikor leértem tátott szájjal nézett.
Hűű. nagyon szép vagy. - mondta.
Köszönöm.
Na indulhatunk?
Persze.
Gyorsan beszálltunk az autóba és már indultunk is.

Sziasztok ez lett volna a 10.rész :) Remélem tetszett , 2 komi és jön a következő:) 

2013. április 16., kedd

FONTOS!

Sziasztok! Ne haragudjatok de pár napig nem tudok új részt hozni mert osztálykirándulásra megyek.
A következő rész valószínűleg szombaton lesz. Addig is legyetek jók.
Még egyszer bocsi.!
Dóri.xx

2013. április 15., hétfő

9.RÉSZ

Amikor a kórházba értünk , gyorsan fölfutottunk az emeletre.El ajtaja előtt két orvos állt . Megláttam minket és jeleztek ,hogy menjünk oda.
Mrs. Calder felébredt.- mondat felénk mosolyogva Dr. Hill.
 Komolyan? - kérdeztem és örömömben elkezdtem sírni. Ránéztem Niall-re és megöleltem.
Doktor úr bemehetünk hozzá ? - kérdezte Niall csillogó szemekkel.
Persze , menjenek csak de azért figyeljenek rá.
Persze doktor úr! Köszönjük. - mondtam és már be is rontottunk El-hez.
Sziasztok srácok. De jó látni titeket. - mondta El , én azonnal odafutottam és megöleltem.
Jaj... Annyira aggódtunk érted - Közben Niall is megölelte.
Hol van Louis? - kérdezte aggódva El.
Otthon, már napok óta itt ült melletted nem aludt semmit. Liam hazavitte , hogy aludjon egyet!
Nem szólnátok neki , ha felébredt , hogy jöjjön be mert már nagyon hiányzik!
Persze , most azonnal indulunk és szólunk neki. - mondtam csillogó szemekkel.
Niall itt maradsz? Én gyorsan hazaugrok a többiekért. - kérdeztem.
Menjél csak! Itt a kocsikulcs - és ide dobta nekem.
Gyorsan lefutottam a kocsiig és már indultam is haza. Amikor hazaértem Zayn és Liam a konyhapult mellet ült . Louis és Harry a kanapén voltak. Berontottam a házba, a fiúk nem tudták , hogy mi van.
Mi a baj ? - kérdezte Liam.
Louis mondanom kell valamit! - fordultam Louis felé. Lou rémült arccal bámult rám. - Eleanor felébredt! - sikítottam el magam örömömben.
Mi? - kérdezte és megölelt. Liam és Zayn is odajött és megöleltek minket.
Most azonnal indulunk. - vágta rá Louis.
Rendben , de fiúk én elmegyek a lányokért. - mondtam és már Niall autójával itt se voltam.
Útközben felhívtam Dani-t.
Szia! Perrie veled van? - kérdeztem tőle.
Igen miért?
Bíztam benne , hogy már itthon van. 5 perc és ott vagyok a repülőtéren. - és le is tettem .
Gyorsan odaértem. Láttam Danit- és Perrie-t , ahogy megláttak odarohantak hozzám.
Na mi az? - kérdezte izgatottan Perrie.
Eleanor felébredt.- mondtam nekik is sikítozva.
Micsoda? Úristen. Most azonnal indulunk. - be is szálltak és elindultunk a kórházba.
Odaértünk és megálltunk a kórterem előtt és láttuk ahogy Lou az ágy szélén ül és simogatja El kezét.
Berontottunk Dani és Perrie odafutottak El-hez én megálltam az ajtóban. El jelezte , hogy én is menjek oda.
A lányokkal egy csoportos ölelést csináltunk. A fiúk csak nevettek rajtunk.
Na és , hogy vagy? - kérdezte izgatottan Perrie. Közben én leültem Niall mellé. Pezz és Dani Zayn és Liam ölébe.
Hát már sokkal jobban.Köszi srácok.
És kiderítették , hogy mi bajod van?
Nem tudják az orvosok sem. Majd este felé megvizsgálnak.
Még egy csomót beszéltünk. Közben Pezz, Dani, Liam, Zayn és Harry elment .
Na szerintem mi indulunk. - mondtam és megöleltem El-t.
Rendben , de ugye holnap jöttök?
Persze. - vágtuk rá Niall-el. Ezen El csak mosolygott.
Elindultunk a fiúk házába , mivel Louis nem jött velünk . Ott maradt estére is El-el.
Amikor hazaértünk mindenki a tv előtt üt.
Hé gyerekek mit néztek ? - kérdeztük egyszerre Niallel.
Egy horror filmet. Jöttök? - kérdezte Liam. Niall-el csak összenéztünk és leültünk a többiek mellé.
Nagyon ijesztő filmet néztünk. Amikor vége lett mindenki megkönnyebbült.
Na ilyet se nézek többé.- mondtuk a lányokkal egyszerre.
Húhúú ez tök jó volt. - örvendezett Harry.
Fú hát nagyon .- mondta Pezz.
Na de , hogy aludjunk ?  -kérdeztem tőlük.
Hát vagy Harryvel vagy Niallel alszol. - mondta Liam. Közben Harry-re néztem aki csak kajánul nevetett.
Niall. -vágtam rá és a szöszihez mentem.
Rendben Em ezt megjegyeztem. - mondta Harry.
Bocsi.
Gyorsan elmentem fürdeni. Amikor végeztem bementem a szobába Niall az ágyon ült és a telóján csinált valamit. Mivel háttal volt nekem , kihasználtam az alkalmat és jól megijesztettem . Niall a földön végezte.
Ilyet többet ne csinálj.- mondta.
Bocsi muszáj volt.
Még egy ideig beszélgettünk , aztán elnyomott minket az álom.

Sziasztok ez lett volna az új rész:) 2 komi és jön a következő! Remélem tetszett:)
Dóri.xx

2013. április 13., szombat

8.RÉSZ

Reggel arra ébredtem , hogy valaki felemel. Felnéztem és Niall szöszi haját vettem észre.
Mit csinálsz? - kérdeztem tőle kómás fejjel , közben letett a karjából.
Ki kellett jönnünk Eleanor nagyon rosszul lett. Az orvosok se tudják miért , most vizsgálják.- mondta Niall szomorúan.
Mi ? Nekem be kell mennem. - mondtam már szinte sírva , ekkor az ír fiú beállt elém  - Niall engedj be.!
Nem mehetsz! Nyugi nem lesz semmi baj.- mondta és megölelt. Oda bújtam hozzá , jól esett , hogy ott van mellettem.Közben megjöttek a többiek. Louis csak a fal mellett gubbasztott és sírt.
Hogy van, mi történt? - kérdezte Liam.
Nem tudjuk. Egyszer csak rosszul lett és elájult.
 Eközben még mindig Niall-t öleltem és sírtam.
Nyugi Em, nem lesz semmi baja. - mondta biztatóan Liam. Én csak bólogattam és oda mentem Louis-hoz. Leültem mellé és megöleltem.
Louis annyira félek. - mondtam Louis-nak.
Nyugi reméljük nem lesz semmi baja. Ekkor az orvos lépett ki a kórteremből.
Dr. Hill mi baja? - kérdezte Danielle.
 Nem tudjuk pontosan, még most sem ébredt fel. Altatásban tartjuk és meg kell műtenünk, mert valami csomót éreztünk a hasánál, de nem tudjuk mi az . - mondta az orvos .Mi Loui-val sírógörcsöt kaptunk annyit sírtunk
Niall oda jött hozzánk.
Niall mi lesz ha valami baja történik? - kérdeztem de láttam rajta , hogy neki sírni kell. Megfogott és felrakott a székre.
Nyugi nem lesz semmi. Túl fogja élni. - mondta és átkarolt.


                                                              ** Pár nap múlva:**

Eleanor még mindig nem tért magához. Louis-al azóta nem is voltunk otthon. Folyton mellette vagyunk . Már a többiek győzködtem minket , hogy menjünk haza , mert betegek leszünk. De mi nem tágítottunk mellőle.
Pont Niall és Liam jött be. Mivel Dani most nincs velünk , mert fellép majd az olasz x-faktorban . Perrie pedig a bandájával koncertezik Amerikában.
Hé gyerekek gyertek már haza. - győzködött Liam. - Már napok óta nem aludtatok semmit. Kérlek.
Nem Liam! Én nem tágítok mellőle. - vágta rá Louis.
Akkor Em te gyere legalább. - mondta Niall.
Nem mehetek a legjobb barátnőm fekszik itt. - sírtam.
Kérlek! Aludnod kell . Akkor csak egy pár órát és utána vissza jössz. Én is vissza fogok veled - mondta Niall.
Rendben , de csak egy kicsit.
Louis megleszel egyedül ? - kérdeztem Louis-tól.
Persze menjél csak , kell egy kis pihenés.
Felvettem a kabátom és már indultunk is haza. Niall egész végig mellettem volt. Amikor hazaértünk Zayn és Harry ebéddel várt minket.
Szia Em végre hazajöttél. Gyere egyél valamit. - mondta biztatóan Zayn.
Nem köszi skacok. Aranyosak vagytok, de nem kérek semmit. - és el is tűntem.
Bementem a szobámba és megfürödtem. Amikor kiértem Niall ült az ágyon.
Nem kell semmi? - kérdezte aranyosan.
Nem köszi . Lefekszem aludni. - mondtam és Niall kifele vette az irányt. - Niall nem maradnál itt velem? - kérdeztem tőle.
Megfordult és elmosolyodott.
De persze. - oda jött hozzám én pedig megöleltem.
Köszönöm! - azzal befeküdtem az ágyba. Niall megfogta biztatóan a kezem és már el is aludtam.
Amikor felébredtem Niall már nem volt mellettem.  Oda mentem a szekrényemhez és elővettem egy ruhát.
A ruhám:

Lementem, a fiúk az asztalnál ültek és beszélgettek.
Sziasztok! - köszöntem nekik erre mindenki rám nézett.
Szia , hogy aludtál? - kérdezte tőlem Niall.
Jól , mikor mentél el mellőlem ? - a fiúk furán néztek.
Hát már egy órája. - mondta Niall mosolyogva.
Louis hazajött?
Igen Liam nemrég hozta őt haza. Most fent alszik. - mosolygott Zayn.
És mi van El-el? - kérdeztem de közben féltem is.
Még mindig nem ébredt fel. - szomorodott el Niall.
Niall nem vinnél be hozzá.? - kérdeztem Niall-től.
De persze indulhatunk.
Felvette a cipőjét és el is indultunk  a kórház felé.

Sziasztok!:) Hát ez lett volna az új rész! 2 komi és jön a következő.Remélem tetszett!:)

2013. április 11., csütörtök

7.RÉSZ

 Meglepetés! - kiáltottunk egyszerre a lányokkal.
Hűhaa. - mondták egyszerre a fiúk.
Ezt miért is kapjuk? - kérdezte Liam.
Hát megérdemlitek.  Mindig koncertjeitek vannak , és nagyon büszkék vagyunk rátok. - Mondta El.
Köszi csajok. - oda jöttek és megöleltek minket.
Mi lenne ha elmennénk egyet bulizni? - kérdezte természetesen Harry.
Hát mi benne vagyunk.- mondta El. A fiúk gyorsan átöltöztek és indultunk is. Útközben gyorsan kiraktuk Dani-t . Sajnos ő nem tud velünk jönni. Haz értünk és már futottunk is felfele Ell-el és Perrie-vel.  A fiúknak először nem esett le. Gyorsan kiválasztottuk a ruháinkat.
A ruhák:

Bementünk a fürdőbe és megcsináltam a lányok haját. Amikor végeztünk lementünk.  A fiúk rendesen végig mértek minket.
Csinosak vagytok.- bókolt Harry.
Köszi . - mondtam neki.
Felvettük a cipőnket és már indultunk is. Én Niall és Zayn között ültem. Amikor oda értünk, rengeteg rajongó várt minket .Niall megfogta a kezem és gyorsan behúzott az épületbe.
Honnét tudták meg , hogy ide jövünk? - kérdeztem a fiúktól.
Fogalmam sincs. - vágta rá Louis. - Mindig tudják , hogy hova megyünk bulizni.
Na mindegy , menjünk. -  mondta Liam és bementünk. Rengetegen voltak. Nagyon jó számokat nyomattak.
El-el és Perrie-vel pont koktélt ittunk amikor bemondta a Dj pultnál álló fiú , hogy egy lassú szám következik. Louis el-el , Zay pedig Perrie-vel táncolt. Liam és Harry pedig a Dj pult mellett beszélgettek.
Nem jösz táncolni? - kérdezte Niall mögöttem és nyújtotta a kezét.
Persze , menjünk. - mondtam és mosolyogtam.
Beálltunk a táncparkett közepére Zaynék és Louisék mellé. Niall átkarolt és úgy táncoltunk.
Jó kis este nem gondolod? - kérdezte tőlem Niall.
Igen pláne , hogy veletek lehetek. - mondtam és megöleltem. Vége lett a számnak és leültünk a bárpulthoz.
El hirtelen elfutott a wc felé .Nem tudtuk , hogy hova megy. A fiúk azonnal felkeltek és utána akartak futni , mert mindegyik fiú nagyon aggódott érte.
Hello , hello fiúk , most mindenki leül és én meg Perrie utána megyünk, mivel ti nem mehettek be a lány wc-be. - mondtam és el is indultunk.
Amikor bementünk , láttuk ,hogy El a kagyló felett gubbaszt.
Na El mi történt? - kérdeztem tőle.
Nem tudom nagyon megszédültem. - mondta és össze esett.
Perrie gyorsan utána ugrott és megfogta.
Hé El , hallasz?! El. - üvöltöttem felé. Meg sem mozdult. Perrie szólok a fiúknak. - mondtam és már futottam is. Amikor kiértem láttam , hogy mind az öt fiú ott ül az asztalnál.
Fiúk gyertek gyorsan! - mondtam és már futottam is vissza.
Miért mi történt ? - kérdezte Liam.
Csak gyertek.
Bementem El-hez és a fiúk is ott jöttem mögöttem.
Úristen El mi történt ? - kérdezte Louis majd oda hajolt hozzá.
Nem tudjuk azt mondta , hogy rosszul van és össze esett .Perrie pont , hogy el tudta kaprni.- mondtam rémülten.
Felhívom a mentősöket. - és már tárcsázta is a számot Liam . Amíg beszélt velük addig kiment. Még mindig nem tért magáhot El . Már nagyon aggódtunk érte.
10 perc és itt vannak .- mondta Liam.
Amíg nem jöttek addig  El-hez beszéltünk,de semmi. Bevitték a kórházba. Louis vele ment mi pedig beszálltunk Niall autójába és elindultunk a kórház fele. Amikor oda értünk Louis kint egy padon ült.
Na hogy van , - kérdeztem és leültem Louis mellé.
Már fel ébredt csak nem lehet hozzá bemenni.
Pont amikor ezt kimondta nyitódott az ajtó.
Jó napot ! Dr. Hill vagyok. - mondta az orvos.
Hogy van Eleanor ? Bemehetünk hozzá.? - kérdezte Louis és még mindig nagyon aggódott.
Igen bemehetnek. Nem tudjuk , hogy mi történhetett . De 3 napig biztos bent tartjuk megfigyelés alatt . - ezzel el is ment.
Azonnal bementünk.
Szia kicsim , hogy vagy? - kérdezte Louis.
Jól köszi.- mondta és megpuszilta Louis.
Ezután még beszéltünk El-el . A többiek elmentek csak én és Louis maradtunk ott. Louis El mellett a széken volt én pedig a kanapén feküdtem. Hirtelen csak azt vettem észre , hogy a szemeim lecsukódnak és elalszok.

Sziasztok ez lett volna az új rész:) Remélem tetszett , 2 komi és jön a következő :)
Dóri.xx 

.
 

2013. április 10., szerda

6.RÉSZ

Amikor oda értünk a hátsó bejárathoz , nem találtam szavakat. A hely tele testőrökkel és sikoltozó rajongókkal. El és Dani bementek én pedig megvártam Perrie-t , mivel pár rajongó kért képet vele.
Amikor végzett mi is elindultunk a lányok után.
Megérkeztünk a színpad hoz. Megláttuk a lányokat ahogy mutatják , hogy menjünk oda mivel a fiúk még nem vettek észre.Leültünk melléjük. Pont a One Way Or Another-t énekelték amikor Louis kiszúrt minket. A fiúk azonnal észrevettek minket. Ezután végig röhögték a számot. Bár fogalmam sincs , hogy miért.
Na lányok jó volt , és mióta vagytok itt? - kérdezte Liam.
Hát már egy ideje. - válaszolt Dani és megölelte barátját.
Na fiúk mindjárt jövünk. - mondta El és Dani és már itt se voltak.
Hé.. nem tudjátok hova mentek? - kíváncsiskodott Louis.
Ááá mi?! dehogy - mondtuk egyszerre Perrie-vel.
Ja ja és most ezt vegyük is be?
Őőő.. ne! - erre a fiúk elkezdtek nevetni.
Na mindjárt jövök lemegyek kajáni.- mondta Niall, Harry pedig elkísérte.
Louis és Liam pedig az öltözők felé vette az irányt. Én Pezz és Zayn pedig ott maradtunk.
Hé Em csinálsz rólunk egy képet? - kérdezte Zayn és odaadta a telóját.
Persze. - mondtam és már meg is volt a kép.
Perrie és Zayn:
 
Ezután én és Pezz elmentünk a lányokhoz.
Na megvagytok? - érdeklődtem .
Igen minden kész van. Majd koncert közbe bevisszük az öltözőjükbe.- vigyorgott El.
Még a lányokkal beszélgettünk és láttuk , hogy kezdenek beszivárogni az emberek.
Gyorsan elmentünk hátra. A fiúk már javában készülődtek.
Na fiúk már csak egy óra. - mondta Paul .
Igen már izgulunk.- felelt rá Zayn.
Nyugi úgyis ügyesek lesztek. - mondtuk egyszerre a lányokkal.
Köszi csajok. - mondták a fiúk és oda jöttek. Megöleltük egymást. Ezután a fiúk átöltöztek és még beszélgettünk.
10 perc és kezdünk.- jött be Paul az öltözőbe.
Mi már csak 10 perc? - kérdezték a fiúk egyszerre.
Gyorsan elmentünk velük a színpad mögé. Már csak 5 perc volt hátra. Niall gyorsan megölelt és elfoglaltuk a helyünket. Nagyon jó helyen voltunk. Gyorsan telt a koncert. Rengeteg számot elénekeltek. Little Things, One Way Or Another, Rock me, Summer Love, Over Again, What Makes You Beautiful és még egy csomó számot.A lányokkal végig énekeltünk. Nagyon jól éreztük magunkat. A rajongók végig sikítoztak.
A vége fele El elment . Gondolom a torta miatt. Amikor a fiúk elköszöntek csináltam róluk egy képet.
Kép a fiúkról:


Ezután az öltözőbe mentünk Dani-val és Pezz-el. A fiúk még a színpadnál voltak. Gyorsan bementünk és körbe álltuk a tortát. Hallottuk ahogy a fiúk jönnek az öltöző felé. Beléptek és nagyon meglepődtek....

Sziasztok!:) Hát ez lett volna az új rész:) 2 komi és jön a következő. Remélem tetszett.  Dóri. xx






2013. április 9., kedd

5.RÉSZ



Jaj ne haragudj ! - mondta és "eltakarta" a szemét.
Semmi már kész vagyok. - mondtam mosolyogva. - Hogy aludtál?
Egész jól . Bár a nyakam egy kicsit fáj. - mondta és a nyakához nyúlt.
Na gyere ide megmasszírozom .- mondtam és már előttem is termett.
Megmasszíroztam a nyakát. Amikor végeztem megköszönte egy puszival.
Ezután lementünk a nappaliba Már szinte mindenki fent volt. Egyedül Zayn aludt.
Jóóreggelt srácok! – üvöltött a fülünkbe Louis.
Jó Louis azért süketek nem vagyunk. – mondtam neki.
Az üvöltésre Zayn is felkelt . Gyorsan felvette a telóját mert valaki hívta.
Amikor letette közölte velünk , hogy Perrie mindjárt itt lesz.
Addig El , Dani és én csináltunk egy kis rántottát. Pont , hogy végeztünk már csöngettek is.
Gyorsan oda futottam az ajtóhoz és kinyitottam.
Szia ! Gondolom te vagy Emily. – mondta Perrie és megölelt.
Szia Pezz. – mondtam az ajtóban álló lánynak.
Amikor leértünk a nappaliba Zayn azonnal oda futott a barátnőjéhez.
Na lányok mivel már mindenki itt van szeretnénk valamit mondani. – kezdte a mondókáját Louis , közben pedig mind az öt srác egymás mellé ült. – Na szóval ma este lesz egy koncertünk és szeretnénk titeket meghívni. Eljöttök?  – kérdezte Loui , és a fiúk csak helyeseltek.
Mi összenéztünk és egyszerre mondtuk : Még szép fiúk.! Ekkor a fiúk elkezdtek nevetni.
Amúgy mikor kezdődik? – kérdezte Pezz a fiúktól.
Este 8-kor. – válaszolt Liam.
Na de addig van egy egész délutánunk. Mit csináljunk? – tettem fel a kérdést.
Mi lenne ha elmennénk egyet fürdeni? – vágott közbe El.
Miattam mehetünk. – mondta Dani. Mindenki csak bólogatott. Mivel a lányoknak nem volt itt bikinijük ezért mi adtunk nekik.
 Gyorsan felvettem a fürdőruhám és már mentem is le. Amikor mindenki leért már indultunk is. 2 autóval mentünk Nialléval és Harryéval. Niallel én, Louis, El, és Liam mentünk. Harryvel pedig  Dani, Pezz  és Zayn.
Odaértünk és már mentünk is az öltözőkbe. Miután mindenki kijött  El , Pezz és én pont le akartuk pakolni a cuccainkat a napozóágyakra amikor  a derekamon két hideg kezet éreztem. Megfordultam Niall állt mögöttem. Hirtelen felkapott és elkezdett velem futni a medence felé.
Láttam , hogy El-t Louis , Perrie-t pedig Zayn fogja.
Szegény Dani már a vízben volt. A három fiú szinte egyszerre ugrott a vízbe. Mi csak sikítoztunk. Az egész nap azzal telt, hogy a fiúk dobálgattam össze-vissza a vízben .
Amikor már láttuk , hogy későre jár mindenki elment átöltözni.
Na lányok a fiúkkal is érdemes fürdeni. – mondta Pezz és elkezdtünk nevetni.
Átöltöztünk és kimentünk.  A fiúk már kint ültek.
Mi tartott ennyi ideig?- kérdezősködött Louis.
Bocs lányok vagyunk. – ezen a fiúk is elkezdtek nevetni. Haza értünk  a fiúk már mentek is tovább mert nemsokára kezdődik a koncert . A lányokkal a ruhákat nézegettük.
Már szinte mindenkinek meg volt a ruhája csak nekem nem. El adott egyet az övéi közül.
A ruhám:       





Miután mindenki végzett elindultunk a koncertre….

Sziasztok!:) Ez lett volna az új rész! 2 komi és jön a következő!:) Remélem tetszett.

Dóri.xx


2013. április 8., hétfő

4.RÉSZ

Jake te meg mit keresel itt? - kérdeztem még mindig meglepetten. (Tudni kell , hogy Jake a barátom volt)
Jake:

Már rég láttalak , mi újság édes? - kérdezte gúnyosan.
Első : ne hívj így. Második : semmi közöd hozzá.- feleltem neki gúnyosan.
Elkezdett felém jönni , hátat fordítottam és gyorsan elfutottam. Loki már jóval előttem futott , amikor hirtelen elkapott és visszarántott.
Engedj el! - sikítottam.
Mond miért hagytál el ?
Azért mert egy vadállat vagy. - vágtam a fejéhez.
Amikor ezt kimondtam láttam , hogy Liam és Niall fut felénk. Ahogy odaértek Niall pofon vágta Jake-t.
Mit akarsz Emilytől? - kérdezte Niall egy kicsit dühösen.
Semmi közöd hozzá. Csak add ide Emily-t és már itt se vagyok. - felelt vissza Jake.
Álmodban. - vágta rá Niall és Liam egyszerre.Erre Jake hasba ütötte Niall-t .Gyorsan közbe léptem.
Niall elég.! Jake tűnj innen.!Soha többé nem akarlak látni. Tűnés! - üvöltöttem Jakkel.
Rendben , most elmegyek. De ne hidd , hogy vége van. - mondta és már itt se volt.
Niall jól vagy ? - kérdeztem és megöleltem Niall-t.
Igen és te hogy vagy? Ki volt ez a srác? - kíváncsiskodott.
A volt barátom. Még régebben zaklatott , de úgy látszik megint elkezdi. - feleltem neki szomorúan.
Ne félj majd vigyázok rá. - mondta mosolyogva. Én csak bólogattam és megöleltem.
Na fiatalok gyerünk menjünk haza. - mondta Liam. Niall átölelt és elindultunk haza.
Amikor hazaértünk Eleanor, Danielle és a fiúk a nappaliban ültek.
Na végre , hogy megjöttetek mi történt? - kérdezte kíváncsian Louis , mert látta az arcunkon , hogy valami nincs rendben.
Emily-t megtámadták. - vágta rá Liam.
Mi ? Jól vagy? Ki volt az? - mondta El. Oda jött és megölelt.
Jake volt . De most ezt hagyjuk jó. - mondtam El-nek.
Az a szemétláda . - mondta dühösen El.
Leültünk a nappaliba és elkezdtünk egy filmet nézni. A film félelmetes volt , közben Niall-hez bújtam .Ő csak vigyorgott ezen . Mindenki a barátja mellett volt. El Louis mellett. Danielle pedig Liam mellett. Én meg Niall mellet, bár ő nem a barátom. De nagyon jó lenne. Ezzel a tudattal a film közepe fele Niall mellett elaludtam.


                                                                  Niall szemszöge:

Amikor vége lett a filmnek láttam , hogy Em elaludt. Nagyon aranyos volt. Egyedül Louis volt közülünk ébren.
Louis nézd de aranyosan alszik Em. - suttogtam Louis-nak.
Jaj. Te. Na aludjunk Jó éjt! - köszönt el tőlem Louis és már aludt is.
Én is pont le akartam feküdni , amikor Em megmozdult és a fejét a mellkasomra tette.Inkább maradtam úgy ahogy eddig.

                                                              Reggel ** Emily szemszöge:
Amikor reggel felkeltem láttam, hogy mindenki alszik. Niall mellkasán aludtam. Lehetett hallani ahogy lélegzik. Felkeltem és gyorsan felmentem a szobámba.Gyorsan lefürödtem. Ezután oda mentem a szekrényemhez és kivettem a mai ruhámat. 
A ruhám:
Felvettem a ruhámat. Pont , hogy felöltöztem nyílt az ajtó. Niall lépett be rajta.

Sziasztok!:) Ez lett volna az új rész. Remélem tetszett!:) 2 komi és jön a következő.
Dóri.xx


2013. április 7., vasárnap

3.RÉSZ

Reggel nagy csörömpölésre ébredtem. Kikászálódtam az ágyból és felöltöztem.
A ruhám:
 Amikor leértem a nappaliba láttam , hogy egy kiskutya ül a konyha közepén. Odamentem hozzá megsimogattam és megláttam a bilétáját. Az volt ráírva , hogy Loki. Loki , Loki? Nagyon ismerős ez a név.
Eleanor hol vagy? - kiáltottam az emeletre.
Nincs itthon. - hallottam egy ismerős hangot a hátam mögül.
Niall? - megfordultam és ott állt mögöttem. - Szia - köszöntem és megöleltem. - Hát te?
El elment Louis-hoz amikor megjöttünk és Liam meg én itt maradtunk, hogy ne érezd magad egyedül. - mondta mosolyogva az ír fiú.
Na és kié ez az aranyos kiskutyus? - kérdeztem miközben simogattam.
Az enyém - mondta Liam.
Jajj..  a szívbajt hozod rám.Amúgy szia! - megöleltem.
Ettetek már valamit? - kérdeztem tőlük.
Nem még nem arra vártuk , hogy felkelj és csinálj nekünk valamit. - mondták szinte egyszerre.
Rendben . Na és mit kértek? - kérdeztem tőlük.
Hát mondjuk egy kis gofrit. - mondta Niall.
Oké úgyis az a specialitásom. - mondtam erre a fiúk felnevettek.
Miután megették a reggelit leültünk a kanapéra.
Nagyon finom volt. Köszönjük - mondta Niall. Liam helyeselt.
Na fiúk mit csináljunk? - tettem fel a kérdést.
Hát elvihetnénk Loki-t sétálni. - ajánlotta Liam.
Miattam mehetünk. Niall? - néztem a szöszire. Ő csak bólogatott.
Liam egy kis ruhát tett Loki-ra . Nagyon aranyos volt. Le is fényképeztem.
Loki a ruhában:

Felvettem a cipőt és már indultunk is.
Pont, hogy oda értünk volna a parkhoz megrohamoztak minket a rajongók.A rajongók kérdezgették Liam-től és Niall-től , hogy én ki vagyok.A fiúk nem mondtak nekik semmit.
Liam mutatta , hogy vigyem ki a tömegből Loki-t.  Gyorsan felkaptam és kivittem. Elkezdtem sétálni vele a parkban. A peark közepén elengedtem . Nagyon élvezte össze-vissza futkosott , mint valami őrült.
Még szerencse , hogy amikor indultunk Liam adott a kezembe egy frizbit. Mindig eldobtam Loki-nak de nem hozta vissza . Nekem kellett mindig futkosnom utána. Fél óra múlva úgy döntöttem, hogy vissza megyek a fiúkhoz. Hátha elmentek már a rajongók.
Mikor már majdnem vissza értem volna , valaki berántott egy fa mögé.
Ahogy megláttam , hogy ki az nem találtam szavakat....


Sziasztok hát ez lenne az új rész. 2 komi után jön a következő. Remélem tetszeni fog.! Dóri xx

2.RÉSZ



Reggel arra ébredtem hogy a nap rásütött az arcomra. Ránéztem az órámra 06:02-őt mutatott. Miért kelek ma én ilyen korán? Vajon azért mert ma találkozom a fiúkkal.?! Nem tudom.
Gyorsan felöltöztem és lementem reggelit csinálni. Amikor végeztem ki mentem a kertbe nagyon szép idő volt.
Ezután leültem a kanapéra és megnéztem a twitterem. Belemerültem az olvasásba és egyszer csak arra lettem figyelmes hogy El száguldoz a házban.
Eleanor te meg mit csinálsz? - kérdeztem és elkezdtem röhögni rajta.
Hát tudod ma találkozol a fiúkkal és már nagyon izgulok!:)
Te izgulsz?! Nekem kéne.Én találkozom velük először.
Jól van na. Felmegyek készülődni. Szerintem te is kezdjél. - mondta és már el is rohant.
Felballagtam a szobámba és kiválasztottam a mai ruhámat. Amikor kész lettem lementem a nappaliba.
El már a cipőjét vette. Én is felvettem , beültünk az autóba és már indultunk is.
Amikor oda értünk megszeppenve álltam az óriási ház előtt. Hátul még a háznál is nagyobb medence volt.
El bekopogott és a barátja Louis lépett ki rajta.
Sziaa kicsim!- köszöntötte barátnőjét egy csókkal.
Szia! Louis had mutassam be a legjobb barátnőmet Emily-t.
Szia Louis.! - mondtam mosolyogva a fiú felé.
Szia  Emily. Már nagyon sokat hallottam rólad. - mondta és megölelt.
Remélem jókat.
Bementünk a hatalmas házba. Amikor beértünk a nappaliba egy göndör hajú fiút láttam. Ha jól emlékszem ő Harry.
Hé Harry gyere ide egy kicsit .- mondta Loui.
Had mutassam be neked Emily-t.
Szia  Em.- mondta vigyorogva Harry.
Ezután még Louis bemutatott a többi fiúnak is . Vagyis Liam-nek , Zayn-nek és végül Niall-nek.
Miután meg volt a bemutatkozás El elment Louis-al. Liam és Zayn leült a tv elé, Harry pedig a telóján nyomkodott valamit.
Egyedül Niall maradt ott velem és beszélgettünk egyet.
Em mióta vagytok barátnők El-el  ? - kérdezősködött az ír fiú.
Hát már kicsi korunk óta.:)
Ezután még Niall faggatott egy kicsit. Nagyon megkedveltem ezt a fiút.
Időközben Louis és El jött le a lépcsőn.
Sajnálom srácok de mennünk kell. - jelentette be El.
Nem tudnátok még maradni  ? - kérdezte szomorúan Niall.
Nem bocsi Niall  , mennünk kell.
Rendben.
Na és esetleg holnap nem szeretnétek átjönni hozzánk? - adta az ötletet Louis.
Hát nekem mindegy. - mondta EL.
Felőlem rendben. - adtam be a derekam végül.
Mindenkitől elköszöntem .  Niall-t hagytam a végére.
Szia Niall majd holnap találkozunk. - mondtam és megöleltem.
Rendben. Szia! - mondta és egy puszit adott az arcomra.
Ebbe belepirult. Amikor kiléptem a kapun El el kezdett faggatni.
Na bírod őket? Szerinted milyenek? - érdeklődött El.
Hát nagyon aranyosak és szimpatikusak is.
Na de láttam , jól el voltál Niall-el . -mondta és húzogatta a szemöldökét.
Igen bírom Niall- t nagyon kedves fiú.
Na rendben , menjünk haza.
Amikor hazaértem lefürödtem , bementem a szobámba lefeküdtem és elkezdtem gondolkodni.
10 perc gondolkodás után már az igazak álmát aludtam.


Sziasztok hát ez lett volna a második rész. Kérhetek pár komit , hogy tudjam tetszik-e valakinek? Remélem tetszett.! xx

2013. április 6., szombat

1. RÉSZ

Jóóóreggelt ! - kiáltotta a fülembe El. Tudni kell hogy én reggelente nagyon nyűgös vagyok.
Jaj Eleanor muszáj minden reggel így ébresztened? - siránkoztam.
Jaj bocsi de tudod ma van a bevásárlós nap és már nagyon szeretnék indulni. -mondta de én a fülem hegyét sem mozgattam. Hát jó te akartad. - ekkor kiment . Fogalmam sem volt hogy hová ment. 2 perc múlva egy vödör vízzel tért vissza ami a nyakamon landolt.
Eleanor te normális vagy? - kérdeztem, egy kicsit idegesen.
Én?! Teljes mértékben. De legalább felkeltél .- és ezzel ki is ment a szobámból.
Felkeltem mivel az egész ágyam vizes volt. Elmentem a fürdőbe gyorsan lezuhanyoztam és megszárítottam a hajam. Fel vettem a kedvenc pólómat és gatyámat és leballagtam El-hez.
Hm.. mi ez a finom illat? - kérdeztem mert igazán jó volt.
Gofri a kedvencünk. - mondta vigyorogva El
Miután megreggeliztünk siettünk is a plázába. Eleanor ahogy odaértünk már meg is rohamozta a boltokat .Egyszerűen nem lehetett bírni vele. Az egész napom azzal telt hogy eleanor után futkostam . Amikor végre hazaértünk lehuppantam a kanapéra.
Na végre ez a nap nagyon fárasztó volt.- siránkoztam El-nek.
Szerintem király volt! Megint lett egy "pár" pólóm.- örvendezett El amikor hirtelen megcsörrent a telója.
Háló? - szólt bele az én barátnőm és el is ment.
Addig én bekapcsoltam a tv és elkezdtem a kedvenc filmemet nézni. (50 első randi) Már vagy százszor láttam de nem nagyon érdekelt. 10 perc telefonálás után El lépett be a szobába.
Em bocsi de holnap nem tudunk együtt lenni mert a Louis-hoz megyek majd. - mondta El egy kicsit szomorúan.
Nem baj , legalább a mai nap után pihenhetek egy kicsit. - mondtam.
De mi lenne ha te  is eljönnél velem Louisékhoz? Szerintem szívesen megismernének . - mondta az ötletet El.
Hát nem is tudom.
Na gyere jó móka lesz.
Rendben meggyőztél.- adtam be a derekam végül.
Ez az ! Felhívom Louis-t.- sikítozott El és tárcsázta Louis számát.
Szia édes ! nem baj ha holnap egy plusz vendéget is viszek hozzátok? - tette fel a kérdést El.
Nem dehogyis! de kis is lenne az a titokzatos személy? - kérdezősködött Loui.
Hát Emily tudod. - Mondta vigyorgva El.
Ja persze végre megismerhetem úgyis annyit meséltél már róla.
Na akkor én most leteszem . Szia szeretlek. - Fejezte be El.
Szia. Én is kicsim.
Na mit mondott. - tettem fel a kérdést.
Azt mondta hogy nyugodtan úgy is megszeretne megismerni. -sikítozott el és megölelt.
Miután El végre abba hagyta az ugrálást , elment fürdeni. Én is mentem utána . amikor beértem a nappaliba El már a tv nézte én is csatlakoztam hozzá .
Alig figyeltem a filmre mert egész végig azon gondolkodtam mi lesz ha nem tetszem majd nekik?!

Sziasztok hát ez lenne az első rész!:) Remélem tetszik. xx

Prológus

Ez a blog egy lányról Emily Johnson-ról szól. Emily átlagos hétköznapjait írja le.Ám amikor egy nap  találkozik az One Directioner-rel fenekestül felfordul az élete.Remélem tetszeni fog.:)